- Rendben. 5 perc múlva fél hat. Na kik akarnak a hunyók lenni? - majd körbenézett.
- Oké, majd leszünk mi. - adta meg magát Liza.
- Rendben. Számoljatok el százig. Aztán indulhattok. Na akkor mindenki készüljön, egy perc és indul a játék. Ja igen. És még valami. Senki sem válhat el a párjától. - majd lejött a padról és elkezdett visszaszámolni. - 5, 4, 3, 2, 1, rajt!
Aztán mindenki szétszéledt. Mi a megbeszéltek alapján elindultunk az északi fele. Magamban számoltam. Amikor az ott lévő lépcsőhöz értünk éppen végeztem.
- Oké. Most kezdenek el keresni.
- Nem mondom jó kis meló lesz - nevette el magát a barinőm. Egyetértésem jeléül én is elnevettem magam.
Mikor a lépcsők tetejére értünk, elindultunk a nyugatiba, mikor szembe jött velünk Marci és Peti. Persze Eri rögtön földig pirult. Én szerencsére nem vagyok az a könnyen pirosodó fajta. És a fiúkkal is hamar meg szoktam találni a közös hangot.
- Heló! - köszöntem rájuk amikor odaértünk hozzájuk. - Ti hova fogtok bújni? - ekkor Marci a szájára tette a kezét és csissegett. Majd a falra mutatott, azután a fülére. Gondolom azt akarta tudatni, hogy itt még a falnak is füle van. Majd odahajolt hozzám és belesúgta a fülembe.
- Lefüleljük a hunyókat. - itt furcsa arcot vághattam, mert rögtön megmagyarázott mindent. - Azt terveztük, hogy elmegyünk, mintha el akarnánk bújni. Aztán titokban követjük őket. Ti?
- Mi a pincébe terveztünk. - súgtam neki vissza.
- Tényleg! Hogy ez nekem, hogy nem jutott eszembe! Kémkedni bármikor tudunk, de a pincébe lejutni nem. Mehetünk veletek? - kérdezte. Erire néztem aki bőszen bólogatott a fiú háta mögött.
- Végül is mért ne? - mondtam mosolyogva. Majd elindultunk. Halkan, szinte alig hallhatóan emeltük a lábunkat. Aztán a keleti lépcsőjénél megtorpantam, majd a fejemre csaptam.
- Bakker, hogy én mekkora hülye vagyok! Elfelejtettünk kulcsot hozni. - ránéztem Marcira, majd könyörgőre fogtam - Kérlek mond, hogy nálad van a kulcs amit az igh. adott! - hatalmas vigyor terült az arcára, majd elkezdett kotorászni a pulcsijában. Hamarosan előhúzott egy kulcscsomót amin - úgy ránézésre - kábé 20 kulcs lehetett. Szerencsére csak 2 olyan ami olyan mint egy kapukulcs. (Már régebben megnéztem a kulcslyukat, és láttam, hogy abba nem a sima, termeket nyitó kulcs a jó.) Lemerészkedtünk a lépcsőn, majd kikémleltünk a folyosóra.
- Bakker! Ezek ott vannak! - leheltem és a távolodó alakokat néztem. Szerencsére a déli felé mentek. Mikor bekanyarodtak a sarkon, libasorban odalopóztunk az ajtóhoz: Elöl Marci, mögötte én majd Eri, és legvégül Peti. Bedugta az egyik kulcsot a zárba. Nem sikerült, úgyhogy a másikat próbálta. Csodák csodája, az beleillett. Elfordította 2 szer, és az ajtó hangos nyikorgással kinyílt.
- A francba! - suttogta a vezető fiú, majd gyorsan bementünk utána, halkan betette az ajtót, és rázárta.
- Ne már! Így nincs is esélyük megtalálni! - szólalt meg végre Eri is.
- Nyugi. Van egy kulcs a hunyóknál is. - mondta már normál hangon.
Körül néztem. A helységben félhomály volt, de ahogy lenéztem a lépcsőre, inába szállt a bátorságom. Lent vaksötét uralkodott.
- Biztos, hogy le akarunk mi oda menni? - kérdezte Eri, megelőzve engem. Úgy látszik ő is megpillantotta a sötétet.
- Nyugi. Ez nem is olyan félelmetes. - szólalt meg a sarokban álló Peti. - És különben is Van nálunk telefon. Azzal tudunk világítani, amíg nem találunk egy használható elemlámpát. - mondta, majd végighúzta a kezét egy asztalon. - Öcsém, mikor használhatták utoljára ezt a helységet? - kérdezte, nem várva rá választ. Mindenki megvonta a vállát, majd a lépcső felé fordultunk.
- Akkor jó lesz indulni - adta meg a végszót Marci, majd belevetettük magunkat a mélybe...
Remélem tetszett ez a rész. Nemsokára érkezik a kövi.
Addig is jó olvasást: cica 1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése