Árilis 4., szombat /3.rész/

Marci ment legelöl, utána Eri, majd én és végül Peti zárta a sort. Egyesével vettük a lépcsőfokokat, szorosan egymás mögött. Mikor a barátnőm lépett egyet, hirtelen megreccsent alattunk a lépcső, ő meg felsikkantott. Szegény. Totál be volt parázva. Még talán jobban is mint én. Mikor leértünk, elindultunk egy hosszú folyosón. A falak szürkék voltak, és pókok tucatjai másztak rajta. Léptem egyet, és valami puhát éreztem a talpam alatt. Inkább nem akartam tudni, hogy mi volt az. Tovább mentünk. Peti telefonja kezdett egyre jobban halványodni, majd teljesen lemerült. Ránéztem a sajátomra. Szerencsére én reggel feltöltöttem, így csak alig fogyott valami. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Mindenki ugrott egyet, hiszen egy ilyen sötét lyukban egyáltalán nem megszokott dolog a max. hangerőre állított I like to move it. Megnéztem ki lehet, majd felvettem.
- Szia Zsófi!Hol vagytok? Már csak ti meg a Marciék nincsenek meg. Gyertek vissza! Lizáék feladták a keresést.
- Szia Nóri!A... pincében vagyunk. Itt vannak velünk a fiúk is. Mindjárt indulunk vissza. Heló! - azzal leraktam. - Nóri volt. Azt mondta menjünk vissza. Lizáék feladták.
- Ne már. Pedig tök jó itt. - Húzta a száját Peti. És ekkor lemerült Eri telója is.
- Ajj... - hangzott a lány felől.
- Nézzük meg mi van a folyosó végén. Aztán vissza mehetünk - állt elő a tervvel Marci. Ebbe mind beleegyeztünk, úgyhogy elindultunk. Itt az út kétfelé ágazott. Elindultunk a bal oldali irányába. Itt most három fele ágazott, megint a baloldalin mentünk.
- Hú, de kíváncsi lennék, hogy mi lehet a többi járatban. - mondtam. De valószínüleg erre már nem lesz alkalmam. Nemsokára a végére is értünk. Igazából nem is volt ott semmi különös, csak térképek. Lehet, hogy valamikor ezt a helységet használták térképtárnak. Jobb oldalon viszont még volt egy csomó történelem témájú könyv. Beleolvastam az egyikbe. De ez nem ám olyan volt, mint a legtöbb. Hanem sokkal részletesebb. Szerencsére üres volt a táskám így leemeltem egy Atlantisz témájút, meg egy, a Magyarok vándorlásával foglalkozót. (Tudniillik rajongok a töriért.) Meg volt egy Piramisos is. Na az még pont belefért a tatyómba. Így, teletömött hátizsákkal mentem vissza a többiekhez.
- Hát te meg mit raktál a táskádba? - kérdezte Eri.
- Van itt egy csomó könyv. Kiválogattam párat. - vigyorodtam el. Ekkor kialudt Marci telefonja is.
- Jobb lenne indulni. - mondta vészjóslón. Ekkor megcsillant a szemem egy ládikán. Nem volt nagy. Olyan 10x10cm-es lehetett. Azt is elemeltem.
- Komolyan. Olyan vagy, mint egy szarka. - nevetett Marci, de aztán a többiek is bekapcsolódtak.
- Na jó most már tényleg mehetünk - majd elindultunk. Sikeresen átverekedtük magunkat az útelágazásokon. Pár perc múlva megpillantottam a - már jól ismert - lépcsőt. Sietősen fellépdeltünk rajta, majd Marci bedugta a kulcsot a zárba és elfordította balra. Ekkor valami vészjóslóan reccsen, és a fiú kihúzta a zárból a fej nélküli kulcsot.
- Hoppá...- mondta majd kényszeredetten elröhögte magát.
- Igen... Hoppá... - mondtam rosszallóan, majd ránéztem a telómra. Már csak 3% volt. Gyorsan tárcsáztam Nórit.
- Szia hol vagytok?! Már tök rég óta várunk.
- Heló! A pincében! De Marci sikeresen beletörte a zárba a kulcsot, úgyhogy beragadtunk. Kérlek csináljatok valamit! Mindjárt lemerül a mobilom!! - hadartam, majd végszóra kikapcsolt a készülék. Mi négyen, pedig ott ragadtunk beszorulva, a szinte ismeretlen, vaksötét pincében...

                                                                

Remélem tetszett ez a rész. Nemsokára jön a következő.

Addig is jó olvasást: cica 1

Április 4., szombat /2.rész/

Mikor odaértünk a többiekhez már csak ránk vártak. Marci ismét felállt az asztalra. Rápillantott az órájára majd megszólalt.
- Rendben. 5 perc múlva fél hat. Na kik akarnak a hunyók lenni? - majd körbenézett.
- Oké, majd leszünk mi. - adta meg magát Liza.
- Rendben. Számoljatok el százig. Aztán indulhattok. Na akkor mindenki készüljön, egy perc és indul a játék. Ja igen. És még valami. Senki sem válhat el a párjától. - majd lejött a padról és elkezdett visszaszámolni. - 5, 4, 3, 2, 1, rajt!
Aztán mindenki szétszéledt. Mi a megbeszéltek alapján elindultunk az északi fele. Magamban számoltam. Amikor az ott lévő lépcsőhöz értünk éppen végeztem.
- Oké. Most kezdenek el keresni.
- Nem mondom jó kis meló lesz - nevette el magát a barinőm. Egyetértésem jeléül én is elnevettem magam.
Mikor a lépcsők tetejére értünk, elindultunk a nyugatiba, mikor szembe jött velünk Marci és Peti. Persze Eri rögtön földig pirult. Én szerencsére nem vagyok az a könnyen pirosodó fajta. És a fiúkkal is hamar meg szoktam találni a közös hangot.
- Heló! - köszöntem rájuk amikor odaértünk hozzájuk. - Ti hova fogtok bújni? - ekkor Marci a szájára tette a kezét és csissegett. Majd a falra mutatott, azután a fülére. Gondolom azt akarta tudatni, hogy itt még a falnak is füle van. Majd odahajolt hozzám és belesúgta a fülembe.
- Lefüleljük a hunyókat. - itt furcsa arcot vághattam, mert rögtön megmagyarázott mindent. - Azt terveztük, hogy elmegyünk, mintha el akarnánk bújni. Aztán titokban követjük őket. Ti?
- Mi a pincébe terveztünk. - súgtam neki vissza.
- Tényleg! Hogy ez nekem, hogy nem jutott eszembe! Kémkedni bármikor tudunk, de a pincébe lejutni nem. Mehetünk veletek? - kérdezte. Erire néztem aki bőszen bólogatott a fiú háta mögött.
- Végül is mért ne? - mondtam mosolyogva. Majd elindultunk. Halkan, szinte alig hallhatóan emeltük a lábunkat. Aztán a keleti lépcsőjénél megtorpantam, majd a fejemre csaptam.
- Bakker, hogy én mekkora hülye vagyok! Elfelejtettünk kulcsot hozni. - ránéztem Marcira, majd könyörgőre fogtam - Kérlek mond, hogy nálad van a kulcs amit az igh. adott! - hatalmas vigyor terült az arcára, majd elkezdett kotorászni a pulcsijában. Hamarosan előhúzott egy kulcscsomót amin - úgy ránézésre - kábé 20 kulcs lehetett. Szerencsére csak 2 olyan ami olyan mint egy kapukulcs. (Már régebben megnéztem a kulcslyukat, és láttam, hogy abba nem a sima, termeket nyitó kulcs a jó.) Lemerészkedtünk a lépcsőn, majd kikémleltünk a folyosóra.
- Bakker! Ezek ott vannak! - leheltem és a távolodó alakokat néztem. Szerencsére a déli felé mentek. Mikor bekanyarodtak a sarkon, libasorban odalopóztunk az ajtóhoz: Elöl Marci, mögötte én majd Eri, és legvégül Peti. Bedugta az egyik kulcsot a zárba. Nem sikerült, úgyhogy a másikat próbálta. Csodák csodája, az beleillett. Elfordította 2 szer, és az ajtó hangos nyikorgással kinyílt.
- A francba! - suttogta a vezető fiú, majd gyorsan bementünk utána, halkan betette az ajtót, és rázárta.
- Ne már! Így nincs is esélyük megtalálni! - szólalt meg végre Eri is.
- Nyugi. Van egy kulcs a hunyóknál is. - mondta már normál hangon.
Körül néztem. A helységben félhomály volt, de ahogy lenéztem a lépcsőre, inába szállt a bátorságom. Lent vaksötét uralkodott.
- Biztos, hogy le akarunk mi oda menni? - kérdezte Eri, megelőzve engem. Úgy látszik ő is megpillantotta a sötétet.
- Nyugi. Ez nem is olyan félelmetes. - szólalt meg a sarokban álló Peti. - És különben is Van nálunk telefon. Azzal tudunk világítani, amíg nem találunk egy használható elemlámpát. - mondta, majd végighúzta a kezét egy asztalon. - Öcsém, mikor használhatták utoljára ezt a helységet? - kérdezte, nem várva rá választ. Mindenki megvonta a vállát, majd a lépcső felé fordultunk.
- Akkor jó lesz indulni - adta meg a végszót Marci, majd belevetettük magunkat a mélybe...

                                                           

Remélem tetszett ez a rész. Nemsokára érkezik a kövi.

Addig is jó olvasást: cica 1