Dél helyett ma 11 kor ebédeltem. (biztos ami biztos).
1 kor már mindenki ott volt.:
-jól van gyerekek. Akkor kezdhetitek. Hajrá!-indított el minket az igazgató. Mi írtó nagy lelkesedéssel belekezdtünk a takarításba.
Mikor már nem volt a közelünkben egy tanár sem, Marci felállt egy asztalra(?).
— Figyelem mindenki! Takarítsatok szupergyorsasággal.
— Már megint te! Azonnal száljj le az asztalról vagy különben megemlegeted. Most meg mit álltok itt így? Azonnal lássatok neki a munkának!— az igh. ma egyáltalán nem volt jó bōrben.
— Nem hallottátok? Hajrá — utánozta az igh.-t ♥Peti♥. Természetesen hatalmas nagy röhögés követte.
*5 óra*
Nagyon gyorsan elszaladt az idõ. Ahoz képest hogy mire számítottunk egész gyors kész lettünk. Még maradt két óránk.
— Na figyeljen mindenki! Nem hiába kértem, hogy legyetek kész hamar. Mindenki álljon párba, hogy ne veszítsétek el egymást szem elõl.
Ezt követõen mindenki párba rendezõdött: én-Eri, Bogi-Nóri, Levi-Tomi, Zsolti-Barni, Liza-Kristóf.
Peti még mindig nem talált magának párt. Nem tudom ez, hogyan lehet hiszen párosan vagyunk. Marci meg feltelepedett az asztalra és szerintem nem is szàndékoozott hamar lejönni onnan.
— Nekem miért nincsen párom?—forgolódott össze vissza kétségbeesetten. És ekkor rájottem, hogy miért nincs neki.
—Én vagyok a párod te idióta—mondta Marci még mindig az asztal tetején állva (természetesen)— na mindenki figyeljen! Kaptok fél órát hogy megnézzétek az iskola minden kis zugát. Ugyanis /hatásszünet/ ratatatamm! Bujócskázni fogunk.
— Ez most komoly? Bujócska? — háborodott fel Nóri.
— Idefigyeljetek — álltam fel az asztalra én is. Természetesen benne voltam és rögtön levàgtam, hogy miért pont bujócska — az iskola hatalmas. Ha fél óra alatt körbenézünk, marad még másfél óránk. És, hogy senki se legyen egyedül, ezért egyszerre két ember lesz a hunyó.
— Végülis egész jól hangzik. Ki van benne?
— Én — skandáltuk egyszerre (persze Nóri és Dóri kivételével).
— A törpség dönt — szólt ♥Peti♥. A két lány meg csak háborgot és visított.
—De mi nem akarunk játszani.
— Akkor ti lesztek a hunyók.
— Argh — milyen értelmes válasz. Szóval feladták és inkább bújnak és nem hunynak.
— Minden csapat fél óra mulva legyen itt. Csak öt percet várunk. Hajrá. Azzal leugrott az asztalról (csoda hogy lejött róla).
Mi Erivel elindultunk az északi szárny felé, mivel ott már láttam jó pár zegzugos helyet. A folyosókon nem lehet elbújni, a termekben meg túl egyértelmű. Nem is tudtam, hogyan fognak a hunyók megtalálni minket. De tényleg. A suli baromi nagy, az idő meg szűkös. És most gondolj bele. Nekünk ezt kellett kitakarítani. Nem is csodálom, hogy beletelt jónéhány órába.
Addig mentünk amíg végre eljutottunk az északi szárnyba. Mivel a suli dél felé nézett itt volt a hátsó kijárata.
Felmentünk az emeletre. (A suli két szintes. Van a nulladik meg az első). Itt nem találtunk semmi érdekeset. Csak termek, szekrények, polcok, és megint termek sorakoztak egymás mellett. Ahogy haladtunk elértünk a keleti szárnyhoz. A mi sulink eléggé fura. A keleti szárny a legrégebbi, az lehet vagy 300 éves. Az északi valamivel fiatalabb, a déli is. A nyugati viszont hiper szuper modern. Állítólag az csak 6 éve készült el. Itt ahol most mi voltunk, (a keletiben) még márványlépcsők voltak. De olyanok, hogy a szélük totálisan le van görbülve, és úgy kell rajta lemenni, hogy egyfolytában arra figyelsz, hogy orra ne ess. Csak a változatosság kedvéért lementünk rajta. Az az igazság, hogy itt még nem nagyon jártam. Itt inkább a szertárak vannak, meg a szakközepesek termei. Mikor balra fordultunk egy hatalmas csarnok tárult a szemünk elé. Említettem már hogy milyen nagy a sulink? Nem is csoda, hogy még nem találkoztunk senkivel. Na de vissza a tárgyhoz. Végignéztünk az ajtókon, de egyen megakadt a szemem.
Pince
Oldalba böktem a lányt és az ajtóra mutattam.
- Az lesz a mi helyünk. - ránéztem. Mosolyogva bólintott. Aztán elhatároztuk, hogy még nem megyünk be, majd csak akkor amikor elkezdődött a játék.
- Keresni kellene egy titkos lépcsőt. Túl egyértelmű lenne ha errefele indulnánk el.
- Jó ötlet, de nem hinném, hogy találunk. - csüggesztettem le Erit.
- Kár. De akkor inkább induljunk el északra ott menjünk fel az emeletre és onnan tovább a keletibe. Ott meg majd le.
- Ez jó ötlet. - ismertem el. - A játék úgy is a nyugatiban kezdődik.
- Oké. Akkor szerintem indulhatunk is vissza. De most dél felé.
- Oké. - mondtam majd elindultunk.
Folytatása következik. Bocsi mindenkinek aki olvasta a blogomat (már ha egyáltalán volt ilyen) azért mert nem frissítettem már jó, jó, jó pár hónapja. Neked is bocsi Szabri /und Betti :D/.
Nem volt nagyon ihletem, és úgy gondoltam inkább bezárom, de aztán mégiscsak belekezdtem.
További jó olvasást. cica 1
